Az utolsó megpróbáltatások

Október 3. Utolsó pár napunk igen jó hangulatban telt. Inkább a csőd szélére sodortak, mint a megnyugtatás mezejére. Ismét nagyot bizonyított a magyar egészségügy. Ezúton is szeretnénk utólagos hálánkat kifejezni. Amennyiben emlékeznénk rá, bár a sokkhatás miatt nem tesszük, szívesen megemlíteném név szerint is kedves kuruzslóinkat. Történt ugyanis, hogy volt merszünk lemenni az ügyeletes orvoshoz, mivel 2 napja hasmenéssel küzdöttem. Jóhiszeműen megérkeztem az ügyeletre, s a kedves hölgynek két percébe se telt, hogy megállapítsa, hogy májgyulladásban szenvedek, azaz hepatitis A-m van. Mindezt tette úgy, hogy sápadt lámpa fényénél megállapította, hogy akár kínai is lehetnék, olyan sárga vagyok és eme sárgaságot még a szememben is felfedezni vélte. Mindenféle könyörületesség nélkül vágta az arcomba, hogy ez 80% eséllyel májgyulladás és azonnal a vigyenek a Szent László kórházba. (A víz levert, hányinger, szédülés. Timi gondolom hasonlót érzett.)

ügyelet

Megérkeztünk a kórházba. Nagy szerencsénkre ott is nagy hozzáértésbe futottunk; mivel teljesen fehér volt a szemem és a fejemen sem vettünk észre semmilyen elszíneződést, ezért kérdeztem az “orvost”, hogy ő is úgy gondolja, hogy ez komoly és ő is így látja-e. Rezzenéstelen arccal vágta oda, hogy ez teljesen egyértelmű. Ő már 90% esélyt adott annak, hogy májgyulladásom van és a kórházat már el sem hagyhatom. Totális sokkhatás; nem beszélve az extra meglepetésről, amely egy 300.000 forintos számla és 12 nap kórházi ellátás, amit akkor egynek éreztem 12 év börtönnel. Mivel a 12 napos kezelésben semmilyen gyógyszer vagy egyéb kezelés nincsen, CSAK fekvés, ezért meg mertem kérdezni, hogy ha bevállalom, akkor szerinte el tudok-e repülni mégis Új-Zélandra. A válasz az volt: ” Ilyen sárgán még a repülőre sem engednek fel.” (Bár faguriga legyek, hogy ezt Dél-Koreában kiszúrták volna.) Biztos, ami biztos: hazajöttünk. Másnap vérvétel: már egy igazi orvosnál, akinek már első látszatra is szemet szúrt, hogy egyáltalán mit keresek ott?! Másfél óra elteltével egy vérvétel után derült ki minden: teljesen egészséges vagyok és Új-Zéland minket vár. 🙂 Az utolsó nap utolsó órái is tartogattak meglepetést, de inkább nevetést. Bérelt autónk rossz üzemanyag mutatója révén, sikerült üres tankkal süvítenünk az M7-es autópályán. Mindezt tettük a lehajtó sávban, elakadásjelzővel, de két kedves autósnak is sikerült minket ledudálnia, gondolván, hogy mi hússzal közlekedünk az autópályán. Normál esetben ez két kiló. Az utolsó cseppeket facsarva ki a tankból próbáltunk begurulni a kútig, de a végén még két extra lóerőre is szükség volt az utolsó méterek megtételére.

1374416_579980202058500_173052159_n

Köszi csajok!! 🙂

Úgy gondolom ezeknek fényében izgalmas évre készülhet mindenki velünk, mert még el sem indultunk, de katasztrófa helyzet már van. Így élünk mi 🙂

Este még egy kis szolid pakolászás avagy hogy lesz az 5 köbméterből 1,5 (Timi arcáról gondolom átjön a hangulata), utolsó simítások, könnyes búcsúzások.

1305482_579980208725166_1152216107_n

Balu voltam

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s